Az első csoport befejezését követően a résztvevők egyike – akivel időközben mélyen összebarátkoztam – felvetette, hogy akár folytathatnám is a könyv fordítását, hiszen a felével már kész vagyok. Mivel nem tartottam magam fordítónak, és az addig elvégzett munka is nagyon sok energiámat kivette, az ötlet nem töltött el maradéktalan lelkesedéssel. Ám mivel barátnőm vállalta, hogy minden egyebet elintéz – felveszi az amerikai kiadóval a kapcsolatot, lelevelez velük minden jogi tudnivalót, stb. - azt mondtam, vágjunk bele.
Időközben én is kutatni kezdtem, és az A Course in Miracles fordításával kapcsolatban „véletlenül” rábukkantam egy neves fordítóra. Váltottunk néhány levelet, amiből kiderült, hogy 10-15 évvel ezelőtt őt már megkereste valaki, aki szívén viselte a magyar fordítás sorsát, és vállalta volna a magyar nyelvű megjelenés anyagi vonzatait. Akkoriban azonban a feltétel az volt, hogy a fordító költözzön ki egy évre az Egyesült Államokba, ott végezze el a kurzust, és csak azután kezdhetett bele a munkába. Ezt pedig nem tudta vállalni senki, így a folyamat elakadt.
A könyvet, a történetét, és a hozzá kapcsolódó kiadványokat bemutató honlapon (www.acim.org) néztem utána annak, mire kell számítania egy mai fordítónak. A mintegy 1300 oldalnyi könyv lefordítása nem csak azért vesz több évet igénybe, mert hosszú és különleges szövegről van szó. A kötetet gondozó alapítvány (Foundation for Inner Peace, USA, www.facim.org ) mindent elkövet annak érdekében, hogy a mű az összes nyelven a lehető legszöveghűbb, ugyanakkor a lehető legérthetőbb fordítást kapja. Ez már a fordító kiválasztásakor elkezdődik: a profi, tapasztalt jelentkezők közül próbafordítások alapos kiértékelése után választják ki a megfelelőt, akinek azután egy (az Egyesült Államokban zajló) személyes beszélgetés keretében is bizonyítania kell szakmai alkalmasságát és spirituális tájékozottságát. Itt kapnak megerősítést azok az alapelvek is, amelyektől nem lehet eltérni a fordítói munka során. Mindez legalább 6 hónapot vesz igénybe.
Ezután elkészül az első (nyers) fordítás (kb. másfél év alatt), melynek összeállítása közben nagy valószínűséggel sok kérdés felmerül. Ezek megválaszolása után készül el (kb. 2 év alatt) a második, letisztultabb anyag. Ezt pedig egy tapasztalt magyar nyelvi lektornak kell alaposan átolvasnia ahhoz, hogy megíródhasson a végleges verzió.
Mindezeket olvasva tovább csökkent a fordítás felvállalását illető lelkesedésem. Így kifejezetten örömmel töltött el, amikor az amerikai kiadótól azt a választ kaptuk, hogy a hivatalos fordítás egy magyarországi könyvkiadón keresztül már megkezdődött, így önmagunkat ajánló levelünket továbbküldték nekik.
A magyar kiadó néhány órán belül felvette velünk a kapcsolatot, mert a fordítót kiválasztó folyamatban elakadtak, és a segítségünket kérték. A próbafordítás a Szöveg egyik fejezetéből már elkészült, „kiutazott” a könyvet kezelő alapítványhoz, majd onnan azzal tért vissza, hogy hibás, nem jó, másik fordítót kell keresni. A kiadó egy másik munkatársával is lefordíttatta ugyanazt a fejezetet, és ezt a két fordítást most nekünk adta oda, hogy eldöntsük, szerintünk jó-e valamelyik, és, ha igen, melyik az. Természetesen mi nem tudtuk, hogy kik készítették őket, és azt sem, hogy melyiket „dobta vissza” az amerikai kiadó.
Úgy olvastuk el mindkét anyagot, hogy közben nem találkoztunk, nem beszéltünk. Igyekeztünk egymástól független döntést hozni. Amikor ez megtörtént, egyeztettünk, és kiderült, hogy mindketten ugyanazt a fordítást választottuk. Ráadásul az érveink is hasonlítottak: az általunk jónak tartott anyag teljes mértékben visszaadta mindazt a szépséget és derűt, amely a könyvből árad; érezhető volt, hogy a fordítónak sikerült egy hullámhosszra kerülnie mindazzal, amivel dolgozik. A másik fordítás is hibátlan volt nyelvileg, ám sokkal szárazabb, távolságtartóbb megfogalmazásban, ami viszont az eredeti szövegre egyáltalán nem jellemző.
Most már csak az volt a kérdés, hogy ki az, akit választottunk: az új fordító, vagy az, aki már egyszer fennakadt a rostán?
Az utóbbi. Sikerült abba a fordításba beleszeretnünk, amivel az amerikai kiadó nem volt elégedett. Ekkor megkaptuk az általuk kijavított anyagot, ami sok mindent világossá tett. Mi jól láttuk azt, amit a magyar kiadó nem tudhatott: a fordítással szakmailag semmi baj nincs. Nincs benne félreértelmezés, sem pedig keveredés a fontos fogalmakat illetően. Az anyagot az Egyesült Államokban olyasvalaki olvashatta el, aki valaha jól tudott magyarul, ám mára ez a tudása megkopott. Így olyan nyelvi megoldásokba kötött bele, amelyek a mai magyar nyelvhasználatban nem helytállóak.
Így a kiadóval közösen megfogalmaztunk egy olyan levelet, amiben leírtuk, miért tartjuk az eredeti fordítót nagyon is alkalmasnak a munka elvégzésére. Érvelésünket elfogadták, így végre megkezdődhetett a folyamat. A magyar kiadó engem a kész anyag szakmai lektorának kért fel, amit nagy örömmel elvállaltam.
Időközben a kiadó összehasonlította a hivatalos fordítást és az általam elkészített anyag néhány fejezetét, és megállapították, hogy nagyon hasonlít a kettő. Így felmerült, hogy – mivel az ő fordítójuk a Szöveggel kezdett el dolgozni, én pedig a Diákok tankönyvével vagyok kész -, legyen a kettőből egy egész, és a magyar kiadvány legyen két fordító munkája. Ám ezt végül nem lehetett keresztülvinni, így egyelőre azzal tudok hozzájárulni a folyamathoz, hogy sok-sok energiát küldök a fordítónak, mert tudom, hogy min megy keresztül.
Az A Course in Miracles már olvasható dél-afrikai, bolgár, kínai, horvát, dán, német, holland, spanyol, finn, francia, héber, olasz, norvég, lengyel, portugál, orosz, szlovén, svéd, és természetesen angol nyelven. Mindezt a www.miraclestudies.net honlapról tudom, melyen remélem, hogy hamarosan már a magyar nyelvű könyv megjelenéséről szóló hír is olvasható lesz.
(Írásomat nyugodtan használd fel és add tovább. Ez esetben kérlek, hogy saját anyagodat egészítsd ki ezzel: Forrás: Sarkadi Krisztina, www.utacsodakhoz.blog.hu. Köszönöm.)
