Szerencsés vagyok, mert mindig is sokat olvastam, valamint pici gyerekkorom óta értelmes társalgást folytatott velem a családom, ezért jól tudok magyarul, és a szókincsem is bőséges. Szerencsés vagyok, mert kiváló mestereim és lehetőségeim adódtak, ezért jól tudok angolul. Főiskolás koromban abból éltem, hogy tolmácsként és fordítóként dolgoztam.
Ám a fordítói munkát sohasem szerettem. Eszembe sem jutott, hogy ebbe az irányba kellene elmozdulnom, amikor a főiskoláról kirepülve munka után néztem. Mégis úgy alakult, hogy néhány év kivételével az angol nyelvet folyamatosan használtam, így a tudásomat szinten tartottam, sőt, bizonyos témakörökben bővült a szókincsem.
Később egyre-másra olyan önismereti és spirituális tanulócsoportokban találtam magam, amelyeket külföldi előadók vezettek, és a résztvevők közül kerítettek maguknak tolmácsot. Természetesen legtöbbször rám esett a választás, ami nagy megtiszteltetés volt számomra, mégsem örültem neki, mert úgy éreztem, hogy amíg a tolmácsolással vagyok elfoglalva, nem tudok a saját folyamataimra figyelni, pedig eredetileg ezért akartam részt venni ezekben a csoportokban. Bármennyire is tiltakoztam, a helyzet mégis újra és újra megismétlődött. Előfordult, hogy másvalaki volt a tolmács, de ő az utolsó pillanatban megbetegedett, és nekem kellett beugranom helyette. Az is megtörtént, hogy a tolmács nyelvtudásával nem volt baj, ám nagyon hamar elfáradt, és át kellett vennem a helyét. Egyszer még turistaként, egy külföldi utam során is fel kellett vállalnom a csoport tolmácsának szerepét.
Amikor az A Course in Miracles fordításába belekezdtem, ugyanez volt a helyzet. Utáltam. Szitkozódtam. Ahogy nőtt a fordítani való mennyiség, úgy nőtt az értetlenségem azzal kapcsolatban, hogy egyáltalán, hogyan kerülhettem ebbe a helyzetbe?! Biztos vagyok benne, hogy csak a rendkívüli égi támogatásnak köszönhetem, hogy végül el tudtam végezni a feladatot.
Ám időközben megértettem valamit – visszamenőleg is. Bár a gyakorlatokat azzal a bizonyos első csoporttal együtt, én is akkor végeztem el először, mégis előfordult, hogy hamarabb világossá váltak számomra az összefüggések. Beszélgetéseinkben, a teljes értetlenség közepette, sokszor én voltam az, akiben egyszer csak összeállt a kép.
Így végre megértettem, miben segítenek engem ezek a (látszólag kellemetlen, és bennem mindig elutasítást kiváltó) feladatok: miközben azt forgatom a fejemben, hogy egy bizonyos mondatot hogyan lehetne a legszebben, mégis, a jelentését nem megváltoztatva visszaadni magyarul, óhatatlanul sokkal többet foglalkozom vele, mintha csak egyszer elolvasnám. Így az új információk már a fordítás folyamata közben sokkal mélyebben beépülnek a gondolatvilágomba, és nagyon hamar az életem meghatározó részévé válnak.
Azóta már nem csodálkozom azon, hogy egyre több olyan cikkre és könyvre bukkanok, amit le akarok fordítani: tudom, ez azért van, mert mélységében érdekel a téma, és én magam nagyon alaposan szeretném elsajátítani mindazt, amiről ott szó van. Külön örömet okoz a tudat, hogy ez leggyakrabban olyasmi, ami másokat is érdekel, így az angolul nem tudóknak segítségére lehetek abban, hogy olyan információkhoz jussanak, amik egyébként nem, vagy csak jóval később érnének el hozzájuk.
Ennek a blognak az oldalaira feltettem néhány anyagot a honlapomról (www.nyugvopont.hu), ám a jövőben (a saját utamról szóló írásokon kívül) olyan anyagok fordítását fogom itt megjelentetni, amelyek nem lesznek benne a jövőre megjelenő könyvben, és nem tudhatjuk, mennyi időbe telik, amíg ezek a kiegészítő információk hivatalos magyar fordításban olvashatókká válnak.
Szeretettel ajánlom hát a figyelmedbe a fordításaimat és az írásaimat. Kérlek, ha kedved van, szólj hozzá, vagy tedd fel kérdésedet, amelyre legjobb tudásom szerint válaszolni fogok.
(Írásomat nyugodtan használd fel és add tovább. Ez esetben kérlek, hogy saját anyagodat egészítsd ki ezzel: Forrás: Sarkadi Krisztina, www.utacsodakhoz.blog.hu. Köszönöm.)
